1985-ben az Amerikai Nemzeti Szabványügyi Intézet (ANSI) kidolgozott egy optikai szinkronizálási szabványt, amely lehetővé teszi a berendezések optikai interfészeken keresztüli összekapcsolását, és elnevezte Szinkron Optikai Hálózatnak (SONET). 1986-ban az egykori CCITT megalkotta a SONET-en alapuló SDH (Synchronous Digital Hierarchy) szabványt, amellyel a szinkron hálózat nemcsak optikai szálas átvitelre, hanem más átviteli formákra is alkalmazható, mint például mikrohullámú és műhold.
Az SDH keretszerkezet kiküszöböli a PDH hiányosságait. A hagyományos PDH-val összehasonlítva az SDH a következő nyilvánvaló jellemzőkkel rendelkezik:
(1) Rugalmas add/drop funkció. Az SDH szigorú leképezési és multiplexelési módszereket határoz meg, és mutatótechnológiát alkalmaz. Az elágazó jelek rugalmasan hozzáadhatók vagy ejthetők közvetlenül a vonali jelekből anélkül, hogy lépésenkénti--multiplexelésre lenne szükség az add/drop funkciók eléréséhez, csökkentve a berendezések számát és leegyszerűsítve a hálózati struktúrát.
(2) Erős hálózatkezelési képesség. Az SDH keretstruktúra elegendő overhead bitet tartalmaz, amelyek nem csak a riasztások, a teljesítményfigyelés, a hálózati konfiguráció, a kapcsolás és a hivatalos kommunikáció jelenlegi követelményeinek felelnek meg, hanem további bővítésre is lehetőséget biztosítanak a jövőbeni felügyeleti és hálózatkezelési igények kielégítésére.
(3) Erős öngyógyító-képesség. Az intelligens észlelési és dinamikus hálózati konfigurációs funkciókkal rendelkező SDH hálózatkezelő rendszer lehetővé teszi az SDH hálózat számára, hogy könnyen elérje az öngyógyítást. Ha berendezések vagy rendszerek meghibásodnak, a szolgáltatások gyorsan helyreállíthatók, javítva a hálózat megbízhatóságát és csökkentve a karbantartási költségeket.
(4) Az SDH szabványos optikai interfész specifikációkkal rendelkezik. Különböző gyártók berendezései optikai úton összekapcsolhatók, valóban megvalósítva a vízszintes kompatibilitást.
(5) Az SDH kompatibilis. Az SDH STM-1 nem csak a 2 Mbit/s-os sorozatú PDH jeleket képes multiplexelni, hanem az 1,5 Mbit/s-os sorozatú PDH jeleket is, egyesítve az STM-1 két fő sorozatát, megkönnyítve a nemzetközi összekapcsolást és a PDH-ról az SDH-ra való zökkenőmentes átmenetet.
Összefoglalva, az SDH alapvető jellemzői a következők: szinkron multiplexelés, szabványos optikai interfészek és erős hálózatkezelési képesség.
Természetesen az SDH technológia nem tökéletes; ennek is vannak hiányosságai:
(1) Az overhead bitek nagy száma miatt a sávszélesség kihasználtsága nem olyan magas, mint a PDH-é;
(2) Széles körben alkalmazza a szoftvertechnológiát. A számítógépes rendszer meghibásodása vagy rosszindulatú támadása esetén a hálózatkezelő rendszer nem tudja hatékonyan felügyelni és kezelni az SDH hálózatot, súlyos esetekben akár a teljes hálózat összeomlását is okozhatja;
(3) A különféle sebességű jelekkel való kompatibilitás és a vízszintes kapcsolat elérése érdekében a mutatóbeállítási technológiát alkalmazzák, amely viszonylag nagy vibrációt generál, és bizonyos átviteli károkat okoz a jelekben.
